24 napja nem néztem pornót. Ha a pornóra gondolok, valami távoli emlék sejlik fel bennem. Képtelen lennék most megnyitni egy felnőtt oldalt. Úgy érezném, hogy elárulom magam. Pedig biztosan felizgatna a dolog és ki is tudnám csapni rá. De ezt valahogy minden sejtem ellenzi. Nem kell az erotikus trash horror, amit egy pornóoldal zúdítana az agyamba. Nem kell az órákig tartó élvezkedés, a végtelen mennyiségű, izgatóbbnál izgatóbb jelenetek áradata. Nem kell a kibaszott hullámvasút, ami magával tép, kiégeti az agyam, aztán visszalök a valóságba. Nincs szükségem erre az extrém élményre. Harmóniát akarok, nyugalmat, tiszta elmét.

Lassan három hete randizok egy lánnyal. Egy kibontakozó kapcsolat számomra szintén hullámvasút. Csak sokkal igazibb. Emberibb léptékű. Már több mint egy éve nem jártam senkivel, úgyhogy eléggé elszoktam mindattól, ami egy párkapcsolattal jár. Nem fogok hazudni, számomra egy kapcsolat sosem tiszta élvezet. Legalább a fele szenvedés, kétség, tipródás, félelem. Bízni tudni. Elhinni, hogy szeret. Elfogadni Őt. Elfogadni Magamat. Nem birtokolni. Nem birtokolva lenni. Elválni, aztán újra felvenni a fonalat. Folyton csak várni, várni, várni... Aztán megkapni mindent, amit vártál és elfogadni úgy, ahogy éppen alakul. Ezek számomra óriási megpróbáltatások. Annyira nagyok, hogy néha úgy érzem, mindent eldobnék, hogy újra magányos lehessek és csak a saját unalmas életemre kelljen ügyelnem. Néha úgy érzem, hogy felgyulladok, megfulladok, sírni fogok. Hogy agyonnyom az újdonságok súlya.

Egy ismeretlennel együtt lenni. Lassan araszolni a megismerés felé és közben rájönni, hogy magamat sem ismerem eléggé. Megválaszolhatatlannak tűnő kérdések tucatjaival találkozni. Idegtépő folyamat. De azt hiszem, hogy nem adnám oda semmiért. Mert az emberi élet középpontjában a kapcsolódás és a szeretet áll. Ez a legigazibb. A legtöbb, amit kaphatok és adhatok. Csak meg kell tanulnom élni vele.